Első bejegyzésként egy a napokban nagy port kavart közéleti jelenetre reagálva szeretném jómagam is kifejteni a véleményemet. A minap történt, hogy Kövér László beszédének egy részlete, tornádóként söpört végig az interneten és a médiában, nők, különösen feminista nők garmadáiban felháborodást keltve. A kérdéses részlet így hangzik: "Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk”
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarom megvédeni ezt az embert, és fogalmam sincs hogy ő hogyan értelmezné saját szavait. A célom csupán az, hogy ezt a mondatot áthelyezzem egy politika mentes, biológiai perspektívába.De előbb kitérnék egy mindkét tanult szakomba belevágó kukacoskodásra, melyet rengetegen hoztak fel eme beszéd bírálatára. Ez pedig az lenne, hogy a gender (nem) szó a beszédben nem az angol kiejtés szerint, hanem írás szerinti kiejtésben hangzott el. Erről csupán annyit szeretnék mondani, hogy míg angol órán kifejezetten "dzs"-vel ejtjük, addig a biológia tudói, köztük jómagam, szakmai körben a tudományos, latin "g"-s kiejtést alkalmazzuk.A kérdéses részletről pedig a következőket szeretném mondani. Kedves felháborodott nők és férfiak. A beszédet amiatt tartottátok felháborítónak, mert állításotok szerint az egyértelműen kijelenti, hogy a nőknek nincs más dolguk az életben, mint gyereket szülni, és ezzel a mondattal ki vannak zárva minden más nemű önmegvalósítási formából. De azt elfelejtik, hogy az önmegvalósítás minden egyes formája egy biológiai ösztönön alapul, amely azt diktálja, hogy élj túl és szaporodj. A nők kiélezték magukra ezt a mondatot, pedig a férfiak ugyanúgy áldozatai ennek. Küzdenek hogy jobb állást, megélhetést, szebb autót, nagyobb házat szerezzenek, vagy éppen szebbnél szebb verseket, festményeket, dalokat alkossanak. És mindez miért? Ösztönösen az ellenkező nem lenyűgözéséért. A férfiak arra vannak programozva, hogy minél több lehetséges partnerrel hozzon létre utódot, míg a nők fő feladatukként az anyatermészettől azt kapták, hogy megtalálják az utódnemzésre legalkalmasabb, és a legjobb körülményeket biztosító párt. Mondhatunk bármit, az agyunkba van programozva a túlélés kulcsa és az élet célja, az utódnemzés. E mellett természetesen számtalan dologban lelhetjük örömünket ez szívünk joga, legyen az karrier, vagy hobbi, de gondoljunk bele, hogyan is teljesedhetne ki az életünk, ha egy ponton véget ér, és semmi nyoma nem marad a földön? Ha úgy ér véget, hogy nem teljesítettük be biológiai feladatunkat? Maradhat belőlünk egy vastag könyv, egy hangzatos életrajz, műalkotások tömkelege, de semmi élő, semmi ami tovább vinné, és folytatná azt amiért mi annak idején megszülettünk. Én mint pedagógustanonc úgy tartom, hogy hiábavaló bármit is létrehozni, ha nincs kinek továbbadni.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarom megvédeni ezt az embert, és fogalmam sincs hogy ő hogyan értelmezné saját szavait. A célom csupán az, hogy ezt a mondatot áthelyezzem egy politika mentes, biológiai perspektívába.De előbb kitérnék egy mindkét tanult szakomba belevágó kukacoskodásra, melyet rengetegen hoztak fel eme beszéd bírálatára. Ez pedig az lenne, hogy a gender (nem) szó a beszédben nem az angol kiejtés szerint, hanem írás szerinti kiejtésben hangzott el. Erről csupán annyit szeretnék mondani, hogy míg angol órán kifejezetten "dzs"-vel ejtjük, addig a biológia tudói, köztük jómagam, szakmai körben a tudományos, latin "g"-s kiejtést alkalmazzuk.A kérdéses részletről pedig a következőket szeretném mondani. Kedves felháborodott nők és férfiak. A beszédet amiatt tartottátok felháborítónak, mert állításotok szerint az egyértelműen kijelenti, hogy a nőknek nincs más dolguk az életben, mint gyereket szülni, és ezzel a mondattal ki vannak zárva minden más nemű önmegvalósítási formából. De azt elfelejtik, hogy az önmegvalósítás minden egyes formája egy biológiai ösztönön alapul, amely azt diktálja, hogy élj túl és szaporodj. A nők kiélezték magukra ezt a mondatot, pedig a férfiak ugyanúgy áldozatai ennek. Küzdenek hogy jobb állást, megélhetést, szebb autót, nagyobb házat szerezzenek, vagy éppen szebbnél szebb verseket, festményeket, dalokat alkossanak. És mindez miért? Ösztönösen az ellenkező nem lenyűgözéséért. A férfiak arra vannak programozva, hogy minél több lehetséges partnerrel hozzon létre utódot, míg a nők fő feladatukként az anyatermészettől azt kapták, hogy megtalálják az utódnemzésre legalkalmasabb, és a legjobb körülményeket biztosító párt. Mondhatunk bármit, az agyunkba van programozva a túlélés kulcsa és az élet célja, az utódnemzés. E mellett természetesen számtalan dologban lelhetjük örömünket ez szívünk joga, legyen az karrier, vagy hobbi, de gondoljunk bele, hogyan is teljesedhetne ki az életünk, ha egy ponton véget ér, és semmi nyoma nem marad a földön? Ha úgy ér véget, hogy nem teljesítettük be biológiai feladatunkat? Maradhat belőlünk egy vastag könyv, egy hangzatos életrajz, műalkotások tömkelege, de semmi élő, semmi ami tovább vinné, és folytatná azt amiért mi annak idején megszülettünk. Én mint pedagógustanonc úgy tartom, hogy hiábavaló bármit is létrehozni, ha nincs kinek továbbadni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése